Szent Iván Éjjele

2023.06.05

SZENT IVÁN ÉJSZAKÁJA TÚRA

A túra célja:

Közösségi túrázás népszerűsítése, egészségmegőrzési- és mozgásorientációs szempontok biztosítása, sportos családi szabadidős kikapcsolódás, társadalmi kapcsolatok kialakítása, értékteremtés.

A túra leírása:

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

A kb. 6 kilométeres Sár-hegy túraútvonalat úgy komponáltuk meg, hogy az senkinek ne okozzon problémát, ugyanakkor látvány- és élményvilágában gazdag legyen.

A túrakellékeknél megemlítenék a fejlámpát vagy kézi lámpát, batyus elemózsiát és innivalót, a megfelelő lábbelit és a ruházatot.

A körút során, terveink szerint a túracsapat először a Szent Anna kápolnához fog érkezni, ahol egy pihenőidőszakot fog eltölteni. A kápolnánál a résztvevők egy szentatyai áldáson és jókívánságok tolmácsolásában vehetnek részt, továbbá megkérjük az atyát a túracsapat megszentelésére.

Innen egy másik útvonalon indulunk vissza. A Panoráma kanyarba érkezve a hagyományoknak megfelelően tüzet fogunk gyújtani, sőt a bátrabbak egy speciális tűzfolyót is ugorhatnak majd a végén. A tűzgyújtást a mindenkori katasztrófavédelmi szabályok által meghatározott tűzgyújtási engedély figyelembevételével tudjuk kivitelezni. Bízunk benne, hogy nem lesz akadálya.

A pihenőhelyen padok és asztalok is találhatók, ahol a tartalmas batyuk, hátizsákok repertoárját egy jó beszélgetéssel fűszerezve el tudjuk fogyasztani.

Indulás:

2023.06.23., péntek, 3261 Abasár, Szőlőskert út végén található régi gázcsereteleptől 20:30-kor. (Indulási pont GPS: 47°47'58.7"N 19°59'59.3"E)

Parkolási lehetőség:

Indulási pont közelében, a Kiss Mária úton.

Megközelítés autóbusszal:

Gyöngyösről a buszpályaudvar 10-es kocsiállásáról 20:00 órakor indul és 20:15-re érkezik busz Abasár posta megállóhoz. Innen a Szőlőskert úton kell megközelíteni az indulási pontot.

Érkezés:

A túra legkésőbb 24:00 órakor véget ér. A körtúra kiindulási és befejezési pontja azonos így a parkoló autókhoz fogunk érkezni.

A busszal érkezők a 23:00 órakor Abasár, Vörösmarty Mihály út 35. alatti megállóból utazhatnak vissza Gyöngyösre.

Nehézség:

6 km könnyű, lassú túra.

Mobiltelefon:

Javasolt eszköze a túrának. A túra közben hívható telefonszám: +36 30 978 5137

Túravezetői közlemény:

A túra a természetben halad, ezért a résztvevőknek tisztelniük kell a környezetet, és kerülniük kell annak szennyezését.

Az esti túrát hivatalosan a terület vadásztársaságához fogjuk bejelenteni.

A túrát vizsgázott túravezetők vezetik. Kérjük, hogy a túravezetők utasításait minden résztvevő a saját és mások biztonsága érdekében tartsa be.

Kutyabarát túra, de a kedvenceitek érdekében kérjük, hogy mindenképpen csak pórázon vezessétek őket!

A túra ingyenes, előjelentkezést csak statisztikai és biztonsági szempontok miatt kérünk. Nem kötelező!!!

Regisztráció: https://forms.gle/N1VyZScn2LpJSof3A

Részvételi szándék esetén a túravezetőknek viszont az lenne a kérésük, hogy az indulási időt minden résztvevő tartsa tiszteletben.

Abban az esetben, ha valaki mégis 5-10 percet késne a lentebbi telefonszámon jelezheti azt a túravezetőnek. Senkit sem hagyunk hátra.

Szeretnénk jelezni a résztvevőknek, hogy túra közben fényképek és mozgóképek is készülhetnek. A Mátra Síszerviz ezeket a képeket közösségi oldalán és a GDPR irányelvei alapján kezeli tovább.

A nyílt rendezvényünkön bárki indulhat, aki megfelelő fizikai állapotban van, és teljesíteni tudja a 6 km-es távot.

A túra rendezője:

A Mátra Síszervíz képviseletében Petes Varga Károly és Banka Zsolt.

Közérdekű információ: