Tojások nyomában a Sár-hegyen

2023.04.03


Szereted a húsvéti tojásokat?

A helyzet az, hogy volt egy randevúnk a húsvéti nyuszival akivel sok mindenről beszélgettünk. Elmeséltük neki, hogy a hétvégén a Tavaszi nagytakarítás alkalmával igazi hősökkel találkoztunk akik segítettek a Mátra egyik legszebb pontját megtisztítani. A hosszas beszélgetés során örömmel újságoltuk, hogy a nyáron számtalan egészséges sport programot fogunk még szervezni. Ez nagyon tetszett ám a nyuszinak.


Első körben nagyon megköszönte, hogy milyen sok hulladékot szedtünk össze és ezzel lelkiismeretesen vigyázzunk a természetre, hiszen Ő is ott lakik egy titkos helyen. Majd ezután egy hatalmas nagy zsákot vett elő ami tele volt húsvéti tojással, mindezt ránk bízta azzal a kitétellel, hogy szervezzünk egy könnyű és izgalmas túrát kicsiknek, nagyoknak, anyukáknak, apukáknak, nagymamáknak, nagypapáknak. Sőt ha kell akkor a négylábú kedvenceknek is.


Megmutatott nekünk egy izgalmas útvonalat, hogy merre sétáljunk ahol majd bandukolás közben fogunk találni 1-1 QR kódot amit előzetesen nyuszi barátunk elhelyez majd valahol. Nos azért ezt talán kicsit keresni is kell majd. Sőt lehet lesznek áll kódok is. Vicces ez a nyuszi. Minden kód 1-1 kérdést fog tartalmazni. Bizonyára a nem nehéz kérdéseknek köze lesz a húsvéthoz. Minden kérdésre adott jó választ 1-1 tojással fogunk jutalmazni.

Szeretettel meghívunk mindenkit egy izgalmas QR kódos tojásjutalmazós túrára, tartsatok Velünk!


A túra 2023.04.08. szombaton Mátrafüredről az Erdészeti Szakközépiskola mellől fog indulni. 9:00 órakor. 

GPS: 47.823638, 19.971547


Figyelem!!!! személy autósok figyeljenek mert tiltó tábla van az út melletti parkolásra. De bentebb a kerítés felé van legális parkoló.


A túra célja: egészséges testmozgás gyakorlása, szabadidős tevékenység, emberi kapcsolatok erősítése.


A túra ingyenes, de regisztrációhoz kötött:

Regisztráció az oldal alján elérhető. !!! Létszámlimit maximum 50 fő!!!

A létszámlimit elérésekor a regisztrációs felület már nem lesz elérhető!

A bekért adatokat a mindenkori GDPR irányelveink alapján kezeljük.

GDPR nyilatkozatunk a weboldalunkon érhető el.


Kérjük, hogy a túrára mindenki megfelelő ruházatban érkezzen.

A túraútvonal érinti a Sár-hegy nevezetes és legendákkal felruházott pontjait.

Amennyiben a házikedvencek is érkeznek a túrára, azt kérjük, hogy pórázon legyenek vezetve túra közben. Számunkra fontos, hogy minden résztvevő komfortosan és jól érezze magát.


A túra egyik szükséglete a mobiltelefon és azon egy QR kód olvasó alkalmazás. Továbbá adatforgalommal is rendelkezni kell a készüléknek.


Játékszabály: Az útvonalon több helyen lesznek elhelyezve QR kódok amelyek beolvasása után 1-1 kérdésre kell majd válaszolni. A helyes válaszok 1-1 pontot érnek és a túra végén jutalomképpen a pontokat tojásokra lehet beváltani. A kérdésekre csak egy jó válasz lesz, és csak 1x lehet válaszolni a résztvevőknek. Kisebb gyermekek esetén a családtagok bátran segíthetnek a kérdések megválaszolásában.

Lesznek csalafinta kérdések mint példáúl mennyi lyuk van Spongyabobon? Na jó ilyen nem lesz. :)


Terveink szerint a könnyű kirándulás maximum 3-3.5 órás elfoglaltságot fog jelenteni. És talán rengeteg tojás nyereményt és élményt.


A szervezők fenntartják a jogot a túra elnapolásában, lemondásában amennyiben kedvezőtlen időjárási körülmények alakulnak ki.

Kérdések esetében a +36 30 978 5137 vagy a +36 20 403 2922 állunk rendelkezésre.